Svédcsavar

hogy legutóbb írtam valamit - elhanyagoltam a blogot, no! De történt sok más minden. Nyár és választások, itt is és ott is. Szélsőjobb itt is és ott is. A demokrácia már csak ilyen.

Továbbra is megyek, mint akinek muszáj (egyébként tényleg muszáj, meg kell keresni a pénzt valahol). Elvagyok, ma is épp gyönyörű őszi nap ragyog Gotlandra, a tenger a szélben kicsit zúg, de nincs hideg.

A svéd pszichiátria nem változott - de ezt nem is várja el az ember (bár titkon reméli). Ildi pszichoblogján remekül sorjáznak a beszámolók az állami egészségügy útvesztőiről, az ember kis romantikával gondol vissza az emberségesebbnek megélt otthoni ellátásra, teszi mindezt a múlt szemüvegén. Aztán meg olvas egy-két cikket az otthoni helyzetről és rájön keserűen, hogy az otthoni helyzet alaphangon sem közelíti meg az optimálist. Az itteni sem igazán. Betegek kallódnak a rendszerben, elveszve a folyamatosan cserélődő személyzet, a várólisták és az előjegyzést irányító robothang között. Betegek, akiknek nagy része ha időben kerülne megfelelő szakemberhez, akkor könnyebben lehetne segíteni, megrövidítve talán egy szenvedéssel teli időszakot. Egy olyan rendszerben, ahol ipari terminológiákkal, statisztikákkal és mérőszámokkal mérik a teljesítményt, ahol félművelt politikusok döntenek szakmai kérdésekben, stb. Szélsőségesen fogalmazok, gondolhatja az olvasó, mert a helyzet nem egyértelműen fekete és fehér. Igaz. De most így talán könnyebb szavakba önteni a problémákat, a rossz érzést. Bérorvosként tizedannyi ráhatása sincs a rendszerre, mint állami alkalmazottként (mer ott van?) - viszont a problémákkal fokozottan szembesülsz. Kontinuitás hiánya, rosszul szervezett rendszer, nem egyértelműen kijelölt határok az ellátásban, közben az egyenlőség jegyében végeláthatatlan konferenciák, amely azt az illúziót sugalja, hogy a team közösen hoz meg egy döntést, miközben a betegedért csakis te, mint szakorvos vagy felelős. Szeretek team-ben dolgozni egyébként, amennyiben jól kijelölt szakmai határok mentén mozgunk (értsd, ki-ki a saját szakmájának határain belül!).

Amikor a pszichológus veszekszik az orvossal, hogy micsoda dolog hogy az nem írja ki a szerencsétlen beteget táppénzre - miközben az én aláírásom szerepel a táppénzes papíron (és éppenséggel egész más a véleménnyem az aktuális ügyről).

Amikor a segédápoló a beteg gyógyszeres kezelésével kapcsolatos vitába bonyolódik velem, akinek a képzettsége, tapasztalata is megvan ahhoz, hogy ezt én döntsem el a beteggel egyeztetve(és természetesen én viselem a felelősség terhét is).

Amikor olyan betegről kellleszázalékolási összefoglalást készítenem, akivel nem vagy csak egyszer találkoztam, aztán a papírt visszaküldi a biztosító ügyintézője, jelezve nekem (valamint a begetnek is), hogy ő úgy ítéli meg, nem volt elégséges, amit írtam, így az én lelkemen szárad az, hogy a szegény beteg nem kap pénzt (mellesleg a biztosítónak nyilvánvaló - politikailag is kijelölt - célja, hogy minél kevesebb beteg kapjon pénzt). Az eü biztosító ügyintézője egyébként semmilyen egészségügyi képzettséggel nem rendelkező egyén, aki a beküldött dokumentációt bizonyos előre elkészített listák/értelmező sablonok segítségével bírálja el - és itt a beteg további életéről dönt. A háttérben a biztosító jogászai segédkeznek, a korábbi biztosítási orvos mint olyan, már ki van vonva a rendszerből.

Sorolhatnám még a példákat naphosszat, de felesleges. Ami jó ebben a demokráciában, az ennek a helyzetnek a rákfenéje is, legyél barátságos és diskurálj hosszan mindenkivel, kávézz együtt naponta kétszer félórát és te vagy a mi emberünk. De ha megpróbálsz rávilágítani bizonyos hibákra, próbálsz valami szükséges változtatást elérni, megfogalmazod az eltérő véleményed, akkor könnyen eshetsz az "együttműködésre képtelen" kategóriába. Persze hallgathatsz is, szarhatsz bele úgy en bloc (ahogy egy kolleganő fogalmazta) és csinálhatod a dolgokat ahogy te akarod. Persze attól még a rendszer rossz, hazug és álságos marad. Aminek a leggyengébb láncszem, a beteg ihajta meg a levét.

Egy jóbarátom mondta, hivatkozva egy pszichiátria-kritikus gondolkodóra: mi kizárólag a beteg felé kell hogy lojálisak legyünk". Nem a munkahely, az állam vagy éppen az egészségbiztosító felé. Persze ehhez az kell, hogy mindenki elfogadja ezt, mint maximát. Sajnos ez közel sem így van - számos példa mutatja azt, hogy az orvos a felelősségével egyedül van, a munkáltató meg a konfliktus legcsekélyebb jelére kihátrál az orvos mögül. Tisztelet a kivételnek (ha van). Itt dolgozó számos kollégának lehetnek hasonló élményei, várom a reakciókat.

A kiváltó okok keresése mindig konfliktusokat rejt magában. Mindig.

# 2010-09-23 13:04 csütörtök - ide mondd! [7]

Ma persze süt a nap már korán reggel. Ami jó, csak tegnap ilyenkor mérnem tudott sütni? Tegnap du fél négykor épp egy Asperger és ADHD beteg kellös közepén betöltöttem a 39-et. Èszre sem vettem. Jelentem semmi kükönbség nincsen. Ami sz.r volt az most is az, ami jó volt, az most sem rosszabb. Csak az idö telik nap nap után, hétre hét, hónapra hónap és mi nem tudjuk mit veszítünk vagy nyerünk - majd csak a végén. Kicsit filozófikus hangulatban köszöntöm kedves törzsolvasóimat. Na akkor kezdjünk neki a következö évnek. A mai elsö beteg meg is jött. Ùgyhogy az írásnak most vége is. Hamarosan folytatom.

# 2010-05-26 08:38 szerda - ide mondd! [2]

Ballagás - nos ma van a napja. A város meglepöen ures, amikor munkába jövök reggel. Délelött 10-kor kezdödik a csónakos felvonulás a belvárosban. Visbyben nagy felspécizett amerikai kocsikkal rettentö elegánsan vonulnak a ballagó gimnazisták. Késö délután aztán kezdödik a buli - kiurul a Systembolaget :) Mindenfelé emelkedett hangulatú végzösök. Visbyben teherautó platójára vagy traktorral vontatott nagy utánfutókra teszik fel a sokszáz wattos hangfalakat. Hajnalig tart a móka - járnak körbe a traktorokkal és buliznak. Meg persze otthon is. Ki az ágyában fejezi be végkimeruléssel a partit, ki a ki a bel akuton gyomormosással, alkoholmérgezés miatt :) Fiatalság, bolondság!

Holnap május 1. Nem vonulok. :) Ja és vasárnap Anyák Napja! Sok Boldogságot és jó egészséget, Anyu! :) Zsolt

Ui.: Tévedtem - ez egy lokális, Uppsalai tradíció - az összes, korábban az uppsala-ban végzett diák (idősek is) összegyűlik, ünnepel évente egyszer, dobálják a fehér sapkájukat - ilyesmi :) A studenten júniusban van.

# 2010-04-30 08:22 péntek - ide mondd! [0]

4 évvel ezelött, 2006. április 28-án 11 körul értem partot Nynäshamnban a Polferries kompjäval. Otthon, mikor elindultam javában kezdödött a tavasz, langy szellö és kipattanó rugyek - itt köd és 9 fok fogadott. Este 9 körul indult hajó Gotlandra, a 3 órás út minden részletére már nem is emlékszem. Ès ma 4 éve léptem Gotland partjaira, azt se tudtam merre, idegen nép idegen nyelv - szóval be voltam kicsit szarva. Aztán most itt ulök Uppsalában a pszichiátriai rendelöben, fél óra mulva jön az elsö betegem, holnap irány haza Gotlandra, az este 9-es komppal... A két idöpont között nagyon sok minden történt.

# 2010-04-29 08:03 csütörtök - ide mondd! [0]

Új fekezet kezdődött a vándorlások időszakában - miután borås-i munkámat feladtam (3 hónap alatt több mint 500 km vezetés kicsit elfárasztott), közelebbi tájakra vetettem révedező szemeim. A Psykiatrika cég közvetítésében Uppsalában és a kb 40 km-rel északabbra fekvő településen, Tierpben kaptam munkát. Az csak tényleg a margó szélére, hogy november óra kértem a korábbi cég vezetőjét, hogy keressen nekem a keleti parton állást - nem sikerült. Aztán saját szervezésben sikerült, és amikor elköszöntem tőlük, akkor megemlítette, hogy dehát Uppsalába ők is közvetítenek ki, mér nem szóltam. Mindegy.

Első uppsalai hetem jól sikerült a csúnya havazástól eltekintve - tényleg, tegye már fel a kezét, akinek rettenetesen elege van a télből ! :) A visszajelzések szerint ők is elégedettek voltak, szóval talán hosszabb is lesz ez a munkakapcsolat - 17. hétig vagyok beosztva eddig. Elégedett vagyok, mert visszajáró lélek leszek ide, és ha az ember kéthetente jön, akkor lehet számítani hosszaban tartó orvos-beteg kapcsolatra is. Mellékesen Tierp-et állítólag szeptemberben privatizálni fogják, de akkor is talán Uppsala megmarad. És nyáron szép lehet ez a paitinás campus. 

Vasárnap Tierpbe indultam neki. Szép nyugodt hajóutam volt, eltekintve a több kilométeres jégmezőtől, amivel a Balti-tenger közepén találkoztunk. Az olyan nyugtalansággal töltött el. Éjjel érkeztem meg Tierpbe, hát nem az a metropolis. Kis település az E4-es autópálya mellett, csendes környék. Az egyetlen motel felújítva, számzáras ajtó a bejáratnál, állítólag korábban egy kolléganő jött ide dolgozni, bepötyögte a számkódot, de az ajtó bizony kulcsra is volt zárva. Mivel ez egy olyansféle hotel, amelynek éjszaka semmi személyzete és a kintlevő telefonszámokon senki nem volt elérhető, a kolléganő állítólag reggelig járatta a motort és a kocsiban aludt, aztán ment dolgozni. Hát semmi sem tökéletes. Itt Svédországban sem. Nekem az utolsó hetemben a nyugati parton szintén volt egy kellemetlen élményem, a nekem foglalt hotelszobában egy ismeretlen 50 fölötti nő aludt. De sebaj, automatikusan nyitottam ki a kulcsszekrényt egy másik kulcsért, nem ez volt az első alkalom, hogy nem volt nekem foglalva szoba. 

Itt Tierp-ben a hotelt hiába újították fel, azért régimódi, de nem a szó kellemes értelmében - kicsi szoba, a szobában csak wc és egy mosdókagyló, zuhanyzó a folyosón. Mint a kollégiumban. Ablakom a helyi egyik szupermarket hátsó parkolójára néz, csak kétoldalt elválasztott sötétítőfüggöny van az ablakon - nem tehetek ról, nekem nem szimpatikus a svédek átlátható háztartás tematikája. 

A kórház (mert Tierpnek kórháza is van) kicsi, van pszichiátria osztályuk is, én a szakrendelőben dolgozom. Ügyelet központilag Uppsalában. Ma első napon kevés kollégával találkoztam, egyébként sincsenek sokan - egy pszichológus lézengett a folyosón és egy nővér rohant be receptkérelmekkel a kezében. Átlag 5 beteg van előjegyezve, ma már rögtön volt egy aki nem jött, holnapra is jeleztek egy visszamondott előjegyzést, szóval király életem van. A négy beteggel elboldogultam, diktáltam, táppénzes papírok, receptek. A titkárnők (és mindneki más) 4 óra körül leborítottak - nem kellett beriasztóznom, csak zárjam kulcsra az ajtót. :) Szóval elvoltam. A bevásárlóutcán minden van, ami kellhet itt: két szupermarket, az alkohol bolt, gyógyszertár és egy lakberendezési bolt. Hamar körbejártam mindet, úgyhogy a hét többi napja már elég uncsi lesz. De hamar elszáll az idő és itt a péntek megint.

# 2010-03-15 20:21 hétfő - ide mondd! [1]

Így április 11. előtt gondoltam átfutom a pártok programjait, ki mit gondol, ki mit ígér.

És nem lettem okosabb...

FIDESZ

3.8 Emberi erőforrás

Az elmúlt évek elhibázott egészségpolitikájának eredményeként felgyorsult a magyar orvosok, nővérek pályaelhagyása, külföldre vándorlása. 2006 óta mintegy 2500 orvos és 4000 szakdolgozó távozott a hazai egészségügyi ellá­tásból. A társadalmi elvárások és az egyéni felelősség tekintetében az egész­ségügyben dolgozóknak kiemelt szerepük van: a forráshiányos rendszert szinte már csak az ő áldozatos munkájuk tartja életben. Több orvosra és több nővérre van szükség. El kell érni, hogy külföldre távozó orvosaink és szak­dolgozóink hazatérjenek, a külföldre készülők pedig hazánkban maradjanak. Orvosaink Magyarországon tartását nem szankciókkal kell megoldani. A szé­les körű egyeztetéseken alapuló életpályamodell kidolgozása elengedhetet­len. Az egészségügyi oktatást új alapokra kell helyezni, és biztosítani kell a szükséglethez igazodó képzést. A rezidensképzés egészét újra kell gondolni. Az ágazat egyik legsúlyosabb gondja a hálapénzrendszer. Ennek fokozatos felszámolása csak a kiváltó okok megszüntetésével képzelhető el. Célul tűz­zük ki a szellemi szabadfoglalkozású státusz megteremtését. Kiemelten fon­tos, hogy a szakellátásban a szakdolgozói kompetenciák növekedjenek. Orvo­sainknak és szakdolgozóinknak megfelelő társadalmi és anyagi megbecsülés­re van szükségük: méltó munkakörülményeket, méltó bérezést kell számuk­ra biztosítani.

MSZP

Noha valóságos politikai háborúval gátolták az egészségügy változásait éppen azok, akiket a hálapénz soha nem zavart, mégis új rendelők, kistérségi és diagnosztikai központok épültek. A diákok közel fele ingyen kapja a tankönyvet, ingyenesen, kedvezményesen az ebédet. A szegényeknek támogatás jár az óvodában. Felzárkóztató és tehetséggondozó programok indultak. Úgy szabtuk át az egyetemek, főiskolák finanszírozását, szerkezetét, hogy a felsőoktatás jobban kövesse a jelentkezők és a munkaerőpiac igényeit. A gazdasági teljesítmény fontos feltétele az emberi tudásba és egészségbe való befektetés. Az alapkészségek elsajátításának javítása, az iskolai integráció bővítése, a szakképzés és a felsőoktatás szerepének minőségi átértékelése, a szakmunka becsülete nemcsak társadalmi követelmény, hanem elemi gazdasági érdek. Ugyanezt valljuk az egészségtudatos életvitelről, az igazságosabb egészségügyi közteherviselésről, az egészségügyi szolgáltatások jobb hozzáférhetőségéről és minőségéről. A rászorulók, a leszakadók segítése, valamint az öngondoskodás ösztönzése ugyancsak az összetartó társadalom és így a versenyképes gazdaság fejlődési feltétele.

Jobbik

IV.5.2. Kormányzati egészségpolitika

Az elmúlt húsz év: A kormányzó politikai pártok egyikének sem volt valódi egészségpolitikája. Az általuk hangoztatott politikai alapelvek formálisnak bizonyultak, ezért az emberi élet és az egészség ügye a gyakorlatban továbbra is háttérbe szorult. A kormányzatok felelős döntéshozói koncepciótlan, olykor felelőtlen rögtönzésekkel avatkoztak be az egészségügy folyamataiba, egy kormányzati cikluson belül akár több alkalommal is. Pillanatnyi politikai és gazdasági érdekeknek megfelelő jogszabályi változtatásokkal, finanszírozási reformnak álcázott pénzelvonásokkal, esetenként kézi vezérléssel akadályozták a rendszerszerű működést és zavarták meg az egymásra épülő egészségügyi ellátások összhangját. Az állam nem sokat tett az emberek egészségtudatos magatartásának kialakításáért, fejlesztéséért. Elmaradtak az egészségi állapotot alapvetően meghatározó, de nem az egészségügy körébe tartozó, például a környezetkárosítás csökkentését vagy a munkakörülmények javítását szolgáló intézkedések.

A szebb jövő: Korcsoportonként felmérjük az egészséggel kapcsolatos egyéni, családi, közösségi és társadalmi szükségleteket. Folyamatosan értékeljük az egészséget fenyegető kockázatokat, és meghatározzuk a kockázatkezelés módozatait. A fentiek alapján, több időtávra kiter-jedően, egy Nemzeti Egészségügyi Fejlesztési Terv keretében meghatározzuk

- az egészségügy ellátási szintjeit (alapellátás, járó- és fekvőbeteg-szakellátás),

- az egyes ellátási szinteknek megfelelő intézményi és személyi hátteret,

- az ellátás tényleges költségeit, a bérköltségeket is beleértve,

- az egyének és közösségek egészségtudatos magatartása kialakításának különféle módozatait.

A kialakított Nemzeti Egészségügyi Fejlesztési Terv végrehajtására - miután tartalmát megvitattuk a szakmával és a betegképviseletekkel - társadalmi szerződést kötünk. Az egészségügyi fejlesztések pénzügyi fedezetét a Nemzeti Egészségügyi Fejlesztési Alap bevételeiből biztosítjuk. Az Alap az egészségügyi tőkegazdálkodás felelőseként rendelkezne a központi költségvetésben egészségügyi felhasználásra tervezett valamennyi pénzeszközzel, valamint a kedvezményes állami hitelfelvételek és állami kibocsátású kötvényekből származó, az EU-pályázatok önerejét kitevő, valamint az egészségipar GDP-hez való hozzájárulásának bizonyos hányadát kitevő pénzeszközökkel. A Nemzeti Egészségügyi Fejlesztési Terv megvalósítása során az egészségügy működtetésnek finanszírozását az alábbi forrásokból fedezzük:

- a társadalombiztosítás egészségpénztári bevételei (biztosítási járulékok),

- az állam által fizetendő normatív támogatások,

- egyes, az egészségre ártalmas termékek jövedéki adójának meghatározott hányada,

- a társadalombiztosításnak juttatandó vagyon hozadékai.

A finanszírozás tervezésénél a költségvetési szemléletű tervezésről áttérünk a funkcionális szemléletű tervezésre, figyelembe vesszük az egészségi szükségleteket kielégítő kapacitások kialakításába és fejlesztésébe befektetett tőke megtérülésének, az ellátó intézmények működtetése során felhasznált eszközök és anyagok visszapótlásának, a humánerő megtartását és utánpótlását szolgáló bérjellegű kiadásoknak költségeit, valamint az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés azon feladatait is, amelyeket egészségügyön kívüli ágazatoknak kell végrehajtaniuk. A kórházon kívüli definitív ellátási készség szélesítésében határozzuk meg a járóbeteg-szakellátás fejlesztési irányát. E koncepcióba kívánjuk beleilleszteni az egynapos sebészetet és a nappali kórházi ellátást is, melynek keretében egyes kezelések (pl. az infúziós kúrák, vércukor beállítás) bent alvás nélkül is lefolytathatók. Őszintén és reálisan fogjuk meghatározni a közösségi felelősségvállalás mértékét, s a térítésmentesen igénybe vehető ellátások körét és igénybevételük rendjét. Működésében és feladataiban megerősítjük az alapellátást, melynek fejlesztési irányát az egy beteg ellátására jutó tiszta orvosi idő emelésére vonatkozó szándékunkkal kívánjuk megszabni. Ennek érdekében megfelelő képesítésű szakdolgozókkal kívánjuk bővíteni az alapellátó csoportokat. Rendezni kívánjuk az orvosok működtetési jogára vonatkozó jogszabályi környezetet is, mivel annak jelenlegi formája nemcsak az orvosi pálya elhagyását akadályozza, hanem az utánpótlás pályára kerülését is. A távlatilag is biztonságos gyógyszerellátás érdekében leállítjuk a patikaliberalizációt. A szociális ellátást mind szervezési, mind finanszírozási értelemben leválasztjuk az egészségügyi ellátásról. Az orvosi és a keresztény etika szempontjából is elfogadható magzatvédelmi törvényt alkotunk. Egyúttal társadalmi programot indítunk a hazánkban a nemzetközi átlagot jócskán meghaladó abortuszok okainak feltárására, azok hatékony megelőzésére és számának visszaszorítására.

IV.5.3. Az egészségügy intézményrendszere

Az elmúlt húsz év: A gyógyítás olyan torzult, alulfinanszírozott intézményi hálózatra hárul, amely esetenként a működésképtelenség határán áll, végtelen várólisták közbeiktatására kényszerül, és a valós ellátási igények maradéktalan kielégítésére képtelen. Az ellátásból sok beteg kicsúszik, vagy hiányosan kerül ellátásra. A humánpolitika képtelen a szakembereket az országban tartani, az utánpótlást a pályára vonzani és a pályán megtartani. A kormányzatok gátolták a társadalombiztosítás rendeltetésszerű működését, mivel önkényesen, kézi vezérléssel irányították, az egészségkassza pénzét rendszeresen megcsapolták és más területre irányították. Az állam az egészségbiztosítási járulékok beszedéséről nem gondoskodott teljes körűen.

A szebb jövő: Az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés érdekében összehangoljuk azon ágazatok együttműködését, amelyek hatással vannak a lakosság egészségi állapotára. Az esélyteremtésre tekintettel javítjuk az egészségügyi intézményekhez és szolgáltatásokhoz való lakossági hozzáférést, beleértve a sürgősségi ellátáshoz való hozzájutás esélyét is. Az Állami Tisztiorvosi és Népegészségügyi Szolgálat visszakapja eredeti feladat- és hatáskörét. Az Országos Mentőszolgálat a hírnevét megalapozó szervezeti és szolgálati rendnek megfelelően folytathassa ismét a működését. Megszüntetjük az egészségügyi intézmények területi eloszlásának egyenlőtlenségét. Valamennyi ellátási szinten javítjuk az intézményműködtetés biztonságát. Emeljük az egészségügyi pályák vonzerejét, munkaerő-megtartó képességét. Visszaszorítjuk az egészségügyi közvagyonra, közpénzekre irányuló korrupció lehetőségét és gyakorlatát. A fekvőbeteg-ellátást - ahhoz, hogy a felmért tényleges szükségleteket kielégíthesse - úgy tervezzük újra, hogy az egyes ellátási szintekhez való beteghozzáférésnek esélyegyenlőtlenségei kiküszöbölhetőek legyenek, ezért:

- a kis kórházakat megőrizzük és alkalmassá tesszük a gyakori, „átlag" esetek jó minőségű ellátására,

- a súlyponti kórház fogalmát olyan szakmai tartalommal töltjük meg, működési feltételeiket olyan mértékben biztosítjuk, hogy az év minden napjának minden órájában meg tudjanak felelni a betegellátással kapcsolatos feladataiknak,

- a ritka betegségekre, a különleges tudást vagy felszereltséget igénylő betegségek kezelésére az egyetemekre, országos intézetekre, valamint esetenként súlyponti kórházakra alapozott szakmai centrumrendszert kívánunk működtetni,

- a sürgősségi feladatok ellátását is a progresszivitás elvén kívánjuk megszervezni.

Az egészségügy valamennyi szegmensében képződött információk, adatok befogadására és kezelésére egy olyan integrált informatikai rendszert kívánunk működtetni, amelyhez a betegen, a kezelőorvoson, az egészségügyi hatóságokon, a finanszírozón, a működtetőn át egészen a beszállítókig - a személyiségi jogok sérelme nélkül - valamennyi résztvevő hozzáférést kaphat a kompetenciájának megfelelő adatokhoz. A rendszer segítségével többek között

- javulhat a betegek definitív ellátása és az ellátások minőségellenőrzése,

- a betegutak követhetőségével kiküszöbölhetőek a párhuzamos ellátások,

- a naprakész népegészségügyi mutatók segítségével figyelemmel kísérhető az egészségügyi ellátórendszer hatékonysága, valamint az egészségügy és az egészségügyön kívüli ágazatok együttműködésének eredményessége.

Az egészségügyi pálya vonzerejét és megtartóerejét olyan bérpolitikával kívánjuk növelni, amely az ágazat valamennyi dolgozójának tervezhető életpályát biztosít, és amely tiszta viszonyokat teremtve szüntetheti meg az egészségügyet mérgező hálapénzrendszert, megállítja a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók egyre nagyobb méreteket öltő, a hazai ellátást veszélyeztető külföldre áramlását. Az egészségügy köztestületi kamaráit visszahelyezzük eredeti jogosítványaikba, különös tekintettel az etikai ítélkezésre. Az egészségügy összeomlásának elkerülésére azonnali intézkedésként a kiszámíthatóság érdekében egy átmeneti időre áttérünk az intézmények fix előirányzattal történő finanszírozására.

MDF

Az egészségbiztosítás területén is jöjjön létre a második pillér, a kötelezően választandó magán egészségbiztosító pénztárak rendszere. Ez azonban nem a felosztó-kirovó elvű társadalombiztosítási finanszírozás helyett, hanem azt kiegészítendő és megerősítendő jönne létre. Legfontosabb cél az, hogy érezhetően javuljon a gyógyító szolgáltatások minősége, csökkenjen a betegek kiszolgáltatottsága, szoruljon vissza a hálapénz és a korrupció. Ezeket a nemes célokat azonban ráolvasással nem lehet elérni. Versenyre van szükség a szolgáltató intézmények között, amit viszont csak a biztosítók közötti szabályozott, de érdemi verseny tudja kikényszeríteni.

LMP

6.2. Egészségmegôrzés, az egyenlôtlenség visszaszorítása, minôségbiztosítás, és felelôs gazdálkodás az egészségügyben. Az egészséggel kapcsolatos állami felelôsség része az egészségmegôrzés. Ennek szempontjait a fejlesztéspolitikába és az egyes ágazati politikákba is beépítjük. A teljes oktatási rendszerben megerôsítjük az egészségügyi ismeretek tanítását. Enyhítjük a betegek információs kiszolgáltatottságát. Az egészségügyben szükséges intézményszerkezeti átalakításokat a területi hozzáférési egyenlôtlenségek kiegyenlítését szem elôtt tartva hajtjuk végre. A háziorvosi munka színvonalának javulása érdekében a mostani háziorvosi szolgálatot kétszintű házi egészségügyi szolgálat váltja fel, amelyben a feladatok egy részét diplomás nôvérek végzik. A lakosságarányosan telepített járóbeteg-ellátást képessé tesszük minden járóbeteg-rendelésen megoldható feladat végleges ellátására, így csökkenthetô lesz az aktív fekvôbeteg-ellátási kapacitás. Az informális egyenlôtlenségek csökkentése érdekében széleskörű társadalmi vita után teljesen egyértelművé és átláthatóvá kell tenni, hogy a biztosítotti jogviszony pontosan mely ellátások milyen arányú finanszírozására terjed ki. Az ellátásnak az OEP és a szakmai kollégiumok által az egyes betegségi állapotokhoz kidolgozott, naprakész és alternatívákat is tartalmazó szakmai protokollok alapján kell történnie. A protokollrendszer alapján a szolgáltatóktól független, a konkrét orvos-beteg találkozásokra is kiterjedô minôségellenôrzési rendszert építünk ki, szakmai konfliktusok vállalására is képes és kész ellenôri apparátussal. Az ellátásokat a valós értékükön, az amortizációt is figyelembe véve kell finanszírozni, ezzel párhuzamosan meg kell szervezni a pénzek felhasználásának szigorú ellenôrzését.

TE okosabb lettél?

# 2010-03-13 13:03 szombat - ide mondd! [9]

párhuzamosan ezzel persze. A blog linkje:

http://taigetosz.blog.hu/

Miért is? Annyi szennyel, mocsokkal, emberi hülyeséggel és embertelenséggel találkozom nap mint nap (legtöbb nem személyes tapasztalat, hála az égnek), ami elgondolkodtat, megráz, elkeserít és feldühít. Felvetődik bennem a kérdés: vajon még nem érett meg az emberiség a pusztulásra? Ezen témakört fogom boncolgatni az új kis blogocskámban a magam módján, azonban ezt a témakört (bár bizonyos átfedések nyilván vannak) nem akartam összekeverni jelen blogom bejegyzéseivel. Jobb ez így. Mindenesetre akit érdekel, mi sül ki a taigetoszból, azt szívesen látom együtt dühöngeni, együtt gondolkodni.

Kalandra fel!

# 2010-03-12 17:52 péntek - ide mondd! [2]

Régóta nem írtam már, Lanzarote óta sok víz áthullámzott a Balti tengeren (Istenkém, mekkora képzavar!), egy része még be is fagyott. Legutóbbi állomásom Uppsala és Tierp mint bérorvos, úgy néz ki elégedettek a munkámmal, valószínűleg meg fogják hosszabbítani nyárig, aztán még tovább. Hát kell is a folyamatosság az ellátásban, szó se róla. Uppsala egész szép hely, bár nekem kicsit nagy, mint minden svéd nagyváros, de majd jön a tavasz meg a nyár és akkor még szebb lesz meg zöld és végre meleg jön. Elegem van a fagyoskodásból. A héten, amikor jöttem vissza Gotlandra egészen félútig jégen gázolt át a hajó, nem volt vastag, de folyamatosan karistolta a hajó oldalát, szóval kicsit Titanic érzésem volt :) de azért nem volt olyan komoly a helyzet, mint múlt hét közepén a Botteni-öbölben meg Áland környékén, ott beragadtak a hajók a jégbe rendesen.

Szóval mennek a dolgok. Erre találok egy posztot a neten, nem ez az első alkalom, hogy ebben a témában írogat valaki, eléggé nehezemre esett nem arra gondolni, hogy ismételten koncepciózus támadás folyik az orvosok ellen. Nekiálltam kommentelni, vélemények széles palettájával találkoztam, és most nem fogok minősíteni, elég legyen annyi, hogy ment fel a vérnyomásom szépen. Végülis azért egy egész jó, és részint termékeny vita volt, aminek azért örülök. Nem akarok mindenkit meggyőzni, de egy-két emberrel, többek közt a blog tulajával is sikerült személyeskedéstől mentes eszmecserét folytatni. Kedves Fabius, remélem nem veszed zokon, ha most idelinkelem az ominózus posztot.

http://varanus.blog.hu/2010/03/11/a_kulfoldre_csabito_sajat_retyo#comment-form

Szóval mindenkinek ajánlom beleolvasgatni kicsit, egy dologra tessék vigyázni, akinek instabil a vérnyomása, talán jobb ha kihagyja.

Lehet bátran kommentelni nálam is, nem moderálok, de az emberi méltósághoz és véleményhez való jogot azért tessék szíves figyelembe venni.

# 2010-03-12 14:52 péntek - ide mondd! [1]

# 2010-02-13 19:15 szombat - ide mondd! [0]

Van kiút ebből a szörnyeteg mínusz 15-20 fokos, hórengeteges télből. Csak nem itt. El kell hozzá menni solresa-ra. Mi is így tettünk Balázs cimborámmal, egy hétre magunk mögött hagytuk a svéd telet és élveztük Lanzarote nyári klímáját. Az ott készült képek némi információval feldúsítva az alábbi címen láthatóak:

http://picasaweb.google.com/darvalics/Lanzarote2010#

Tessék megnézegetni, kommentálni is lehet, meg talán kis erőt meríteni a napfényes Lanzarote-ből. Jó szórakozást!

# 2010-02-13 19:09 szombat - ide mondd! [2]

Ilyen szép nagy hó van nálam.

# 2010-02-13 19:06 szombat - ide mondd! [0]

1987 óta nem volt ilyen kemény tél dél-Svédországban - mondják a svédek. És ki tudja még meddig tart... Tudom, most otthon is vörösriasztás van a Dunántúlon meg minden, de személy szerint nekem itt van teli a hócipőm - szó szerint. Vagy 30 cm hó mindenfelé, vágtam magamnak egy kijáratot az utcafront felé, de többet nem vagyok hajlandó tenni. És ami még elkeserítőbb, hogy ma is esett vagy 10 cm. Itt Gotlandon nem sóznak, ami nagyon jó a környezetnek, de az utak továbbra is életveszélyesek - jégbordák, hóátfúvások mindenütt. A szárazföldön szépen le vannak takarítva az utak, itt teszik amit tudnak, de nem sokat ér. Két hete másfél órámba került, míg kitolattam a kapuig - 15 m. Léptenyomon megpörgött a szegecses gumi. A frissen esett hóban kint az úton meg azán se tőled, se hozzád, úgy segítettek betolni a kocsit, majdnem lekéstem miatta a hajót is. 

# 2010-02-13 19:03 szombat - ide mondd! [0]

A héten Fru Gårman megérkezett Visbybe - további 12 darab jön.

Nos végre a gotlandi közlekedési táblákon is megvalósul a nemek közti egyenlőség.

"Herr Gårman" (A Gyalogos) jelezte a gyalogosátkelőhelyeket az elmúlt 51 évben. A zebrán átkelő figurát 1955 készítette Karl-Gustaf Gustafsson.

Egy-két évvel ezelőtt a kormányzatban megfogalmazódott az az elhatározás, hogy itt az idő, hogy a közlekedési táblákon is bevezessék a nemek közti egyenlőséget. Az Országos Közúti Igazgatóság azt a feladatot kapta, hogy készíttessenek egy gyalogos átkelőhely táblát - egy női figurával.

És most mindez valóra vált, A Gyalogosnő megérkezett Gotlandra. A táblák októberben készültek el és most kiszállításra kerültek Svédország önkormányzataihoz. Az első táblát Visbyben már fel is állították, azonban a többire várni kell, az intenzív hóesés nem teszi lehetővé a többi tábla cseréjét.

A táblák nem okoznak többletkiadásokat - mondja Anita Carlsson az önkormányzat részéről - a projekt részére van már elkülönítve költségvetési pénz.


A Gyalogos és A Gyalogosnő egyformán a gyalogos átkelőhelyet szimbolizálja, az azonban az út fenntartójától függ, mikor és hol alkalmazza az új női táblát.

- Nagyon sok táblánk van, amelyeken férfi figurák szerepelnek, viszont a közlekedésben nők is vesznek részt szép számmal - nyilatkozta Leif Zetterberg államtitkár a Svéd Televízió Aktuális című műsorában.

Néhány vicces reagálás svéd blogokból átvéve:

Valamint a politikai korrektség jegyében:

# 2010-01-12 16:23 kedd - ide mondd! [4]

Na megkezdem az újévet, első héten meló itt Västra Götalandban megen (tudom, hogy hibásan írom a helynevet, de nem fogom váltogatni kétpercenként a billentyűzetkiosztást). A két ünnep között 3 napot dolgoztam a finom kis helyi rendszerben, amit most a kései időpontra tekintettel nem fogok kritizálni, elég annyi, hogy persze az első két nap lazán lement, és persze szerdán du az indulásom előtt bonyolódott kicsit a dolog, így késve indultam el. Ami nem lenne baj, ha a szomszédba mennék, de ez a táv még itt sem a szomszédnak számít - Borås - Oskarshamn, azaz nyugati part-keleti part viszonylat, több mint 260 km, -13 fok, fagy - szóval érj is oda a hajóhoz időben, de ne törd össze magad. Mikor végülis időben megérkeztem Gotlandra éjfél után, rövid testmozgással kezdtem a napot - hósöprés. Gotland csodás télen és Brissund ahol lakom egyébként is csendes, most amikor vastag hó van, mintha vattával kitömött szobában lennék - mesés. Másnap meg kisütött a nap és ezerrel esett a hó, szóval giccses képeslap meg ilyenek, nem is értem, hogy ha valaha elköltözöm innen akkor miért :)

Ma kellemes hajóút és egy tál spagetti, valamint kis filmnézés a laptopon - eltelt az idő. Az Oskarshamn - Borás távot cirka 3,5 óra alatt tettem meg, kicsit lassan tudtam jönni, a hajótól természetesen vagy 15 kocsiból álló oszlopban ragadtam, és bár nem voltak csúszósak az utak, jó svéd hagyomány szerint itt is sor képződött és a 90 km/h-s úton 65-tel döcögött a sor, előzni nem nagyon volt esély mert mindig jöttek szembe. De azért jól elszórakoztam, Puzsér Róbert és társai korábbi műsoraiból töltöttem le, finom kis provokatív hangvételű adások voltak egykét éve, sajna már nem, de mindenkinek ajánlom figyelemébe a Demokrácia Rt, Apokalipszis Rt és a Szélsőközép adásait. Egy egy műsor vagy két óra, szóval hamar telik az idő és Puzsérék keményen visszaszoktattak a rádiózásra - ezúton is köszi érte.

Megérkeztem a szállodába, személyzet sehol, de semmi gáz ilyenkor - korábban már megkaptam a szálloda bejárat PIN-kódját, a recepción meg kis borítékban a nevemmel ott a kulcs. Szóval így is lehet. Bár a két ünnep között, amikor otthonról repültem vissza Malmöbe és még le is vezettem 300 km-t, nos akkor nem várt kulcs. Hívom a személyzetet, senki. Hívom az orvos-kiközvetítő cég tulaját, semmi. Volt még egy szám a recepciónál, az itteni őrző-vérző kft száma - na ott az ügyeletes megmondta a kulcsszekrény kódját, ott mindig tárolnak ilyen akut esetre egy-két kulcsot - be is laktam magam egy kétágyasba. Miután lehiggadtam, írtam a cégnek, hogy bocsi, mivan, nem foglaltatok nekem szobát? Oszt leírtam kicsit a tortúrát, megemlítve, hogy azé kicsit fel vagyok ám háborodva (nem ez az első eset - korábban két alkalommal is rájuk kellett maileznem, hogy hé helló, egy hét eltelt és nem jött a fizetésem - egyszer tök kiment a fejükből, egyszer meg az volt a panasz, hogy a mail-ben, amiben elküldtem a számlát, túl sok volt a csatolt fájl - hm, kettő darab csatolt számla volt.) Mindegy, másnap jött a rettenetes bocsánatkérés, meg minden, elfelejtettek nekem sobát foglalni. De most jól kétszer is lecsekkolták :) Egyébiránt ha nem lett volna ez a kulcsszekrényes megoldás, akkor szépen taxit hívtam volna, elmentm volna Borås legelitebb szállodájába és beköltöztem volna a legdrágább szobába. Aztán majd fizethették volna, mint a kisangyal.

Most szép lassan elkavarom magam az ágy felé és próbálok elaludni, mert holnap meló. A baj csak az, hogy mire ideértem, addigra tökéletesen felébredtem, szóval kis zenehallgatás még lesz, hogy álomba ringjam magam mielőtt megszólal az a fránya vekker.

Na jó éjt és hamarosan több infó, újabb posztok jönnek. Lehet hozzászólni, kérdezni bátran, csók a család, üdv mindenkinek.

# 2010-01-04 00:30 hétfő - ide mondd! [4]

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK SZERETETTELJES KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

# 2009-12-26 22:03 szombat - ide mondd! [0]
szavazás
Most nincs szavazás
kommentek
2011-06-06 21:05:14
Kedves Mindenki! A blog írója,...
2011-05-16 08:09:34
Az orvosok mindaddig fognak külföldre...
2011-03-14 03:38:36
A blog írója nemrég elhunyt, RIP így...
2010-11-15 13:55:51
Kösz, Ginewer, hamarosan. Van pár...
2010-11-15 12:03:14
Hiányoznak a bejegyzéseid! Írj!!!
2010-10-12 00:24:57
No, hamar megint eszedbe jutott mi a...
2010-10-02 22:12:54
Gratula a bejegyzésedhez, brada....
2010-06-23 10:30:15
Régen nem jártam a blogokon, de Boldog...
2010-06-16 10:41:18
Sziasztok találtam egy szenzácíós árú...
ajánló
eddig történt
statisztika
2008-02-03 00:22:21 óta van:
171 log bejegyzés
490 komment neki
65 feltöltött kép
5 szavazás
mindenmás
Design: DuDe 2006